I. rész

Ámon Antal: A történet talán ott kezdődik, hogy Michnay Gyula, szökésben lévő recski rab… hirtelen megjelent Önöknél és segítésüket kérte.

Pogány György: Igen!

ÁA: Hogyan folytatódik a történet?

PGY: Az úgy folytatódik, hogy korán délelőtt, vagy reggel, vagy valahogy így, reggel tájban beállított hozzánk, ahol a feleségem és az apám is részt vettek. Azért mondom, mert aztán az ítéletbe, ők is sajnos el lettek ítélve. És megjelent ilyen zsák ruhába, vagy nem tudom én micsodába, koszosan, piszkosan, szakállasan, és… Én akkor addig még nem is tudtam Recskről. Csak, egyáltalán, azt hiszem senki nem tudott, hogy létezik Recsk a hatóságokon kívül, és… Hát elmesélte a történetét. Én, internáló táborban, két évvel előtte együtt voltunk a Michnayval Kistarcsán. És…, akkor én határátlépés, tiltott határátlépés miatt voltam, kiakartam jönni Ausztráliába, vagy kiakartunk, apám feleségemmel együtt. És lebuktunk és 9 hónapig voltam Kistarcsán internálva. Ha jól emlékszem, november végén, vagy decemberben, 50-ben kiszabadultunk… Kistarácsról. Akik még ott maradtak, azt hiszem februárban, vagy nem tudom mikor, a következő évbe vitték őket Recskre. Úgyhogy a Recskről egyáltalán nem tudtam semmit. És akkor a Gyuszi mesélte el, hogy mi történt. És, hogy 8-an megszöktek. Hát, az ő szökési történetét azt biztos tudja.

ÁA: Igen, ezt ő elmondta. Én azt kérdezném meg, hogy… Rendben van! Önök segítettek egy szökésben lévő politikai üldözöttnek.

PGY: Hát, igen! Hát úgy, hogy fölöltöztettem az én ruháimba. Pénzt adtunk, elvittük a borbélyhoz. Megborotválkozott. És jól megetettük. Jóformán egész nap ott volt. Késő délután valamikor ment el. Én tudtam, hogy neki megvan az útja, izébe, Ausztriába. Nekik földbirtokaik voltak a határon és ott Zsengellért, és mindenkit jól ismert. És el akart minket is vinni, hogy menjünk vele. De nem mertünk. Pláne egy szökésben lévővel.

ÁA: Igen, túl veszélyes lett volna!

PGY: Úgyhogy, igen! És akkor egy WC papírra csinált egy térképet, hogy ha mégis elhatározzuk magunkat, hogy hova menjünk, kit keressünk… Laci bácsit, meg stb., stb.. Amit szerencsére, mikor lebuktunk, az ÁVO bejött hozzánk, akkor a feleségemnek volt annyi jelenléte, lélekjelenléte, hogy azt mondta, ki kell mennie a fürdőszobába. Kiment a fürdőszobába, és a papírt bedobta a WC-be, és lehúzta és eltüntette. Úgyhogy, emiatt aztán különösebb bajunk nem lett.

ÁA: Na, most, hogy találtak Önökre a hatóságok?

PGY: A hatóságok úgy találtak, hogy ők sajnos, amikor szökésbe… 8 napig vagy meddig voltak szökésbe. Éjjel mentek, és nappal a kukoricásba bujkáltak. Ezek majdnem mind ismertek engem is. Együtt voltunk Kistarcsán. És, mondjuk, talán ha nem is hibát, de elkövette, hogy ő azt mondta, ő hozzám jön. A másik azt mondta, hogy a másik barátjához, ha fölérnek Pestre. És kivétel… Csak őt nem fogták el, mindenki mást elfogtak.

ÁA: Így van!

PGY: És persze kiverték belőlük, hogy…

ÁA: … hogy miket terveztek.

PGY: … a Michnay hova ment…

ÁA: Igen.

PGY: Úgyhogy, és miután az ÁVO-nál már akkor ismert volt a nevem… Úgyhogy, napok alatt, persze, elfogtak egy hajnalban. Az ágyat körülvette vagy 5- 6 ÁVO-s. Bejöttek a lakásba, a szobába és mi aludtunk. És fölráztak. Kinyitom a szemem és 5-6 pali, ott civilbe az ágy körül. És hát bevittek az ÁVO-ra. Azt akarták megtudni, hogy hova ment. És szerencsére nem tudtam. Ha agyonvertek… Volt olyan állapot, amikor azt mondtam az ÁVO-snak, hogy tegyen ide egy papírt, hogy írjam alá, hogy az anyámat megöltem, akkor aláírom, csak hagyja abba már a verést. És kétszer úgy vertek meg, hogy a talpamon egy akkora vérhólyag volt, mint egy teniszlabda. És… De hát mondjuk ez csak apró részlet. Úgyhogy, miután valószínű… Ha tudtam volna a pontosan útját… Hát persze, hogy nem emlékeztem, nem tudhattam a falukat, meg nem tudom, amit leírt. Akkor valószínleg a verés hatása alatt talán meg is mondtam volna. De szerencsére nem tudtam! Úgyhogy ha agyonütöttek, akkor sem tudtam volna megmondani. És neki… Ő volt az egyetlen, akinek sikerült aztán kijutni Ausztriába.

ÁA: Így van!

PGY: Akkor tudta meg a világ, tőle, az amerikai rádión keresztül, hogy Recsk létezik, és hogy milyen állapotok vannak.

ÁA: Nagyon érdekesen, csak zárójelbe jegyzem meg, hogy Michnay Gyula elmondta az interjújában, azt, hogy nem akartak hinni neki! Tehát nagyon nehezen tudta meg a világ.

PGY: Igen! Igen!

PGY: Talán csak később a levelezésbe derült ki. Hát akkor még a sztalinizmus topján volt, amikor ez történt. Nem beszélve arról, hogy nekünk is talán az volt még a pechünk, hogy akkor volt a Grősz ügy. És ott százakat ítéltek el, izébe…, szalagba. Ahogy jöttek…

ÁA: Igen, futószalag rendszerrel.

PGY Igen. Úgy gondoltam én is. Nem tudom, a Markóban ültem nem tudom hány hétig. Hat hétig. Csupa ilyen magas rangú volt miniszterek, izék, az egyháznak magas rangú püspök, meg nem tudom, mi a csuda. És azok úgy jöttek vissza a halálos ítéletekkel, mint ahogy maga most elmondja, hogy mi volt a tegnapi futballmeccs eredménye.

PGY: És ki is végezték őket.

ÁA: Jószerivel igen! Igen. Igen. Na, most Önt is, azaz, hogy Önöket is elítélték, ugye?

PGY: Na, most minket miután nem tudták belőlünk kiszedni az izét… Talán két hétig voltam a Fő utcában az ÁVO-n, vagy voltunk. És persze, én se az apámról, se a feleségemről addig nem tudtam, amíg Bíróság elé nem került. Átvittek minket a Markóba és ott, nem emlékszem már pontosan, hogy mennyi idő után… Egy hét, tíz nap, vagy két hét után, Bíróság elé állítottak. A vádirat úgy szólt, hogy „Pogány György és bandája”. Ami a feleségemből, az apámból és még egy társaságból állt. Egy fiú, aki egy másikat segített, de azt elkapták. A Lőcsei, nem is emlékszem már a keresztnevére, a fiút, aki szintén a Michnay Gyuszival együtt szökött. És az odament ezekhez, és úgyhogy a két család, az… Ott csak a férfi volt vádolva, a feleség nem. Nem tudom, milyen körülmények közt vagy miért, de ez történt. És a Bíróság bűnsegédi bűnrészes alapon váddal elítélte a feleségemet három hónapra, az apámat hatra és engem tíz hónapra.

II. rész

Ámon Antal: Igen. Szóval elítélték Önöket, az egész családot és le is ülték ezeket az ítéleteket, ugye?

Pogány György: Hát persze! Szabályosan!

ÁA: Így van. Na, akkor én csak úgy gondolom, hogy 56 kapóra jött arra, hogy akkor Önök el tudtak menekülni.

PGY: Na jó, természetes, igen.

ÁA: Igen. És azóta élnek feltételezem Ausztráliában?

PGY: Igen, itt Sydney-ben.

ÁA: Mikor én Michnay Gyulával találkoztam az interjút készítendő, ő rendkívül mérges volt a következőért, amiről most beszélünk. Ugye, a kommunizmus végével Ön semmisségi kérelmet nyújtott be a megfelelő magyar Bíróságnak.

PGY: Nem a kommunizmus vége… Amikor kijött egy olyan törvény Magyarországon, hogy az elvesztett szabadság idejét kárpótolják, akkor ugyan munkaszolgálatos időmre, erre a 10 hónaposra, kértem a jóvátételt. És elutasították a munkaszolgálatot azzal, hogy csak a fronton teljesített időt veszik figyelembe, ami nekem nem volt. Én végig Magyarországon voltam. És a másikat pedig elutasították azzal, hogy erre nincs törvényük, erre a bűncselekményre, amit én követtem el.

ÁA: Igen, igen. Michnay Gyula ideadta nekem a végzések másolatát. Az első fokon is és a második fokon is jóváhagyták azt a döntést…

PGY: Akkor ez megvan.

ÁA: Ez megvan! Ez a két dokumentum megvan.

ÁA: Tehát az történt feltételezésem szerint, hogy a magyarok 1990-ben, amikor törvényt hoztak arra, hogy semmisséget lehet adni a politikai elítélteknek… akkor kifelejtették azt a kategóriát, amelybe Önök is estek.

PGY: Ez történt. Aki elkövette, az megkapta az amnesztiát. Aki segítette, az nem.

ÁA: Így van! Szóval ez történhetett. Na, most milyen orvoslásra van lehetőség?

PGY: Hát, ha olvasta az elutasítást, akkor abba hivatkoznak is arra, hogy erre nincs törvényük.

ÁA: Így van! Erre nincs lehetőségük törvényileg. Nahát, a következő lépés az, bizony lobbizni kéne Magyarországon, hogy ezt az anomáliát szüntessék meg.

PGY: Igen. Hát. Talán.

ÁA: Azt hiszem Michnay Gyula nagyon-nagyon határozott volt és nyilván folytatja is az ügyét azzal, hogy fenyegetőzik, kitüntetéseit visszaadja, hogyha…

PGY: Mondta vagy írta nekem. De közbe, mondjuk a… , van egy Recski Szövetség, Pesten, aminek én a „honorary” tagja…

ÁA: Tiszteletbeli tagja.

PGY: És azok tényleg mindent elkövettek. Ők adták a beadványokat. Én írtam meg persze és küldtem el, de ők intézkedtek ott. És hát ők se tudtak ezek szerint semmit se csinálni…

ÁA: De azt hiszem, hogy azt, azért meg lehetne próbálni, hogy az itteni Magyar Nagykövetségnek egy beadványt készíteni.

PGY: Nézze, én megmondom őszintén, engem már nem érdekel. Egyrészt az összeg is nagyon…, azóta már nagyon kicsi lett. Mert mit tudom én ez a papír, amit adnak az ma már csak 20%-ot ér. Én mikor átléptem a magyar határt, akkor tettem egy fogadalmat magamnak, hogy ezt a határt soha-soha nem fogom átlépni. Még akkor sem, ha az Ottó király visszajön. Az Ottó király már visszavonult azóta, de én nem. És ha, mondjuk, ha megkaptam volna és egy jelentősebb összeg lett volna, hogy érdemes érte elutazni és felvenni és ott elkölteni, az, akkor esetleg. De miután ez az összeg ma már annyira lecsökkent, hogy… Az egészbe csak elvben bánt, hogy a sorsnak az igazságtalansága, hogy akit segítettem, és aki mondjuk elkövette a bűncselekményt, az, akkor annak számított. Persze hát az… a törvények és az akkori törvénykezés. Hát azok a bírók is. Se ügyvéd, védő nem volt. Se semmi! Hát, szóval, az egy ilyen kenguru kord (?) volt. Nevetséges volt az egész! De mindegy! Mégis hivatalos volt.

ÁA: Igen, de hát a kenguruságnak van egy jelenkori aspektusa, az, hogy ilyen anomáliát bennhagytak a törvényben.

PGY: Igen, hát, ha ezt már csak elvből is a politikusok, vagy sajtó megpróbálná megváltoztatni. De én a magam részéről, én írtam egy elég irónikus levelet a Bíróságnak és a bírónak, aki a annak idején elutasította, és elküldtem egy másolatát egy könyvnek, amit egy Erdei Sándor nevű úr írta a recski… amiben az én nevem szerepel, és leírja benne, hogy segítettem a Michnay-t. Hát ezeket nem találta ki senki. És nem beszélve arról, ha vennének annyi fáradtságot, hogy a periratot elolvassák, akkor abba láthatják, hogy miért lettem elítélve. Nem azért, mert bankrablót segítettem, hanem egy politikai menekültet.

ÁA: Akinek közben semmissé nyilvánították az ügyét!

PGY: És kitüntették a Miniszterelnök jelenlétében.

PGY: Itt van egy fényképem, küldött a Gyuszi, hogy a német „ambassador” és az akkori miniszterelnök… nem is tudom, ki volt az, mi volt a neve. Ott a Parlamentben, a nagy teremben, ott a vörös szőnyegen kitüntették őt. Engem, aki segítettem őt, engem meg nem hajlandók megsemmisíteni az ítéletemet. Úgyhogy ezek nevetséges… Anélkül, hogy „hibáztatnám” őket, mert törvény, törvény. De csak jellemző…

ÁA: Az állapotokra.

PGY: … a magyar állapotokra, törvényekre. Még ma is. Mert ezek szerint, a Gyuszi vagy ki írta, hogy még mindig a régi emberek ülnek ott, akik lehet nagyobb kommunisták most, mint akkor voltak.