1926. június 25-én született, Budapesten. A forradalom előtt motorversenyző volt, majd a Corvin közben harcolt. A forradalom leverése után külföldre távozott. Jelenleg az Egyesült Államokban él, vállalkozó.
Kocsival mentünk a Sztálin-szoborhoz, amikor odaértünk, még egy teremtett lélek sem volt ott. Akkor kezdtek szállingózni az emberek. A tömegben volt rendőr, ávós, határőr és mindenféle ember. Az a tömeg teljesen eggyé vált, az emberek egyként kiabálták: – Le a szoborral! Ruszkik haza, ruszkik haza! – Aztán 24-én reggel felültem a motorkerékpáromra, és kimentem tréningezni. Amikor hazaértem, hallottam a rádióban, hogy tegyék le a fegyvert, és hallottam, hogy a városban hőbörögnek az emberek. Hogy ezek tisztességes, becsületes emberek vagy huligánok voltak, akkor arról még fogalmam sem volt. Az egész helyzet zavarosnak tetszett. Lehet, hogy mások ki tudtak olvasni belőle valamit, de én úgy láttam, hogy itt olyan állapot van, ami elszaladt. Másnap reggel Gál Feri, akivel együtt motoroztam, az oldalkocsis motorjával odajött a házunk elé, bejött, és azt mondta: – Gyere Bregyó, menjünk le a Statisztikai Hivatalhoz, mert hatalmas tömeg van! – Mondom: – Hagyd, nem ránk tartozik, menjünk fel inkább a Hármashatár-hegyre, és tréningezzünk! Ez nem a mi ügyünk, fogalmunk sincs, hogy mi van itt, gyerünk, motorozzunk! – Addig dumált, míg beültem az oldalkocsijába, egyenruhában, szolgálati fegyverrel az oldalamon, amit amúgy soha nem hordtam. Én nem akartam semmiben részt venni, azt sem tudtam, hogy forradalom van. Lementünk a Mechwart András térre, a Statisztikai Hivatalhoz, rengeteg ember volt ott. Megláttak bennünket, mindjárt felismerték, mert mindketten motorversenyzők voltunk. Rögtön kiabáltak: – Gyere Géza, elfoglaljuk a Statisztikai Hivatalt! – Mit kell elfoglalni?! – ez volt a reakcióm, de addigra odatámasztották a falhoz a létrát, és a következő pillanatban, minden meggondolás és elhivatottság nélkül mentem a létrán felfelé, pisztollyal a kezemben. A Hivatal meg tele volt ávósokkal. Emlékszem, hogy amikor mentem fel a létrán, arra gondoltam: Bánkuty, te komplett őrült vagy, megúsztad a motorversenyzést, de ahogy itt kidugod a fejed, abban a pillanatban szétlővik! Visszaút nem volt, a többiek már jöttek utánam. Mire fölértem az ablakhoz, az ávósok megijedtek, összekapták magukat, és elmentek. Na így Bánkuty Géza hős lett, mert elfoglalta a Statisztikai Hivatalt. Bementem az ablakon, de semmi nem volt bent, csak kosz. (…)
A következő napokban jártam egy-két laktanyába megnézni, hogy a katonák mit csinálnak a fegyverükkel, nem készülnek-e minket megtámadni. Akkor már intézkedtem, mert akkor már voltam valaki. Forradalom volt, tudtam, hol állok, ki vagyok. Azt sem tudtuk, hányadika van. Arra viszont emlékszem, hogy november elsején gyönyörű napsütéses idő volt, és éreztem, megnyertük a forradalmat.