1923. január 21-én Albertiben született. A forradalom előtt elektromérnökként dolgozott, majd közellátási kormánybiztosként tevékenykedett. A forradalom leverése után megúszta a számonkérést. Később kereskedelmi ügynökként dolgozott. Jelenleg Budapesten él, nyugdíjas.

A rádióból tudtam meg október 23-án délután negyed három után, hogy engedélyezik a felvonulást*. Én akkor a tizenkét pontot* már ismertem. Kirohantam az épületből, és motorkerékpárral elindultam a Bem-szoborhoz,* mert tudtam, hogy a barátaim ott vannak. A Bem-szobor talapzatára álltam, kezemben a tizenkét ponttal, mellettem Bessenyei Ferenc színművész. A téren összegyűlt mintegy százezerötezer embernek felolvastam a tizenkét pontot. Még a légyszúmójságot is hallani lehetett, olyan csend volt. Utána vita támadt közöttem és Bessenyei között, hogy mit szavaljon, mert én azt mondtam: – Ha a Talpra magyart* szavalod, itt darabokra szednek mindent! – Így állapodtunk meg aztán abban, hogy a Szózatot* szavalja. Egy bajuszos ember felmászott a szoborra, Bem apó mellé, és kivágta a piros-fehér-zöld zászlóból a címert*. Volt ott egy laktanya, amelynek a Bem térre néző ablakaiban katonák őrjöngtek, a Külügyminisztérium egyik ablakában egy hölgy magyar zászlót lengetett. Sorra megjelentek a tér többi ablakában is a kivágott közepű magyar zászlók. Úgy döntött akkor az ott jelenlévő közösség, hogy elvonulnak a Parlament elé. (…)

Bibó* megbízott a közellátási kormánybiztosi teendők ellátásával Komáromtól Szentgotthárdig. Amikor megindultak a vöröskeresztes szállítmányok, akkor én azokat Hegyeshalomnál vagy Komáromnál* átvettem, és áthoztam a magyar oldalra. Utána elirányítottam Budapestre, volt amelyekkel én is feljöttem. A minisztérium megmondta, hova menjen a segélyszállítmány. Én elkísértem, átadtam, és utaztam vissza a határra. Így kaptunk különböző gyógyszereket. Nem igaz, hogy a segélyszállítmányokban fegyverek voltak. Volt tizenkét teherautó, mind hófehérre volt festve. Én az első kocsi vezetője mellett ültem, és irányítottam az oszlopot a megadott címre. Egy-két teherautó eltévedt. Így került gyógyszer a Corvin közbe, így a Bakáts térre és a Kilián laktanyába is. A Minisztériumba ezért nem tizenkét kocsi érkezett, hanem csak tíz, de visszafele tizenkettő ment üresen. (…)

Amikor befejeztem a kormánymegbízotti munkámat, akkor valaki felajánlotta nekem, hogy kineveznek az Élelmiszeripari Tervezőintézet igazgatójává, ha aláírok egy papírt, amely szerint a segélyküldemények, amelyek én átvettem, nem nyugatról, hanem keletről érkeztek Záhonyra, illetve Csapra*. Ezt én nem voltam hajlandó aláírni, ezért aztán nem is lettem igazgató.