1929. február 8-án Budapesten született. Segédmunkásként dolgozott, a forradalom alatt a Corvin közben fegyverrel harcolt. Ezért 1956 végén letartóztatták, az első fokú bíróság tizennyolc évre ítélte, az ítéletet a másodfokú bíróság hét év börtönbüntetésre változtatta. A forradalom után kertészként, betegápolóként dolgozott. Jelenleg Budapesten él, naiv festő, nyugdíjas.

Jött egy haverom. Mondtam neki: – Hát ez a géppisztoly meg karszalag? Mi vagy te? Milyen huszár vagy te? – Azt mondta: – A Corvin közben vagyok, de a Kócos is ott van, a feleséged. Olyan puskákkal jár, hogy csak na! – Na – mondom –, majd adok én neki puskát! – Ugyanis Kócos az élettársam volt. – Hogy ismerkedtünk meg? Egyszer mentem hazafelé, hát mit ad Isten, meglátom az én drága nagy szerelmemet, aki egyébként akkor javítóintézetben lakott. Azt kérdi: – Faszikám, van egy cigarettád? – Mondom: – Gyere ide, kapsz. Nem akarsz eljönni velem? – De igen. – Akkor fogd a kabátod, vedd fel, és menjünk. – Egész Budapest tudta, hogy az élettársam. Ezt a Corvin közben is tudták, hát úgy vigyáztak rá, mint a szemük fényére. Huszonnyolcadikán egy Kovács nevezetű ávós, beépített ember, fejbe lőtte hátulról. Ma ott van az emléktáblája a Corvin mozi falán. (…)

A 25-i Kossuth téri sortűznél ott voltam, rengeteg halott volt. Locsolókocsival mosták föl a vért, emberdarabok mindenhol. Kérdem a haveromat: – Most mi van? – Azt mondja: – Menjünk vissza a honfoglaló helyünkre! – Visszamentünk a Corvin közbe. (…)

Nem az urak, hanem a pesti srácok nyerték meg a forradalmat. Nem a mikulások, akik odajöttek, hogy ezredes vagyok és jelentkezem. Odajött egy huszár ezredes, mentében meg karddal, hogy átveszi a parancsnokságot. El lett küldve. Ott nem lehetett parancsolni, ez nem hadsereg volt. A forradalomban nem parancsolnak. Holnapután, holnap győzünk, holnap hajnalodik. Ez volt az éjszakai jelszó. Mert este mindenhol állítottunk őrséget. Közben jött egy pali fehér zászlóval dzsippel. A csávó mondja: – Vezérőrnagy vagyok, parlamenter. – Jó – mondom –, akkor nem leszel agyonlőve, ha parlamenter vagy –, de mivel tovább pofázott, adtam egy akkora pofont neki, hogy ötször megfordult a tányérsapka a fején. – Na, gyerünk, kifelé az autóból! – Fölvittük a parancsnokságra. Azt mondja, hogy ő azért jött, hogy tegyük le a fegyvert. – Meg az édesanyádat! – mondom neki. Hát látta, hogy ott a fegyverletétel nem megy szép szóval. Mondja a parancsnokunk, Iván Kovács*, hogy kísérjem le az autóhoz. Azt mondja erre Iván Kovácsnak: – Uram, bárki lekísérhet, csak ő ne! – Így kezdett zajlani az élet. Mari, Pöttöm, Kócos, Kukac, Pertli, Morzsika, Kacsa. Ilyen csúfnevek voltak. Nekem is volt: a meghívó a Parlamentbe: Bizsu Gábor. Pedig nem is így hívnak. De mindenki így ismert, ugyanis fiatal koromban nagyon szerettem a rézgyűrűket, divat volt, ami csillog. Így maradt rajtam a Bizsu.