1937. június 24-én Budapesten született. A forradalom előtt villamoskalauz, majd Budapesten a Széna téri fegyveres felkelőcsoport tagja, a kommunista Marosán György letartóztatója. Ezért 1957 nyarán letartóztatták, első fokon halálra ítélték, százkét napot ült a halálos cellában. A másodfokú tárgyaláson ítéletét tizenöt év börtönbüntetésre változtatták. 1963-ban szabadult. Jelenleg Budapesten él, nyugdíjas.
Lementünk a piacra, a Széna térre, 1956. október 26-án az édesanyámmal, mert az volt az állandó bevásárló helyünk, s amikor volt időm, segítettem neki hazahozni a zöldségárukat. Akkor már a Széna téren és a Moszkva téren nyüzsgött a tömeg. Mondtam édesanyámnak, hogy elmegyek körülnézni. – Menj el, kislányom – mondta édesanyám –, én hazamegyek, aztán gyere te is haza, várlak, addig megfőzöm az ebédet. – Bandukoltam, nézelődtem, mint a többi járókelő. Egyszer csak megszólított egy bőrkabátos, lovaglócsizmás úr: – Mit keresel te itt, kislány? – Mondtam neki: – Jöttünk a piacra, láttam, hogy itt egy csomó ember van, megnézem, hogy mi van. – Azt mondja: – Nekünk pont egy ilyen talpraesett lány kellene, volna egy csomó dolog. – Majd később kiderült, hogy ő Szabó János, a Széna tér parancsnoka. Mondta, hogy maradjak ott, van a konyhán is munka, meg más egyéb teendő. Ottmaradtam. (…)
Mondtuk Marosánnak: – Jöjjön velünk, be kell kísérnünk! – ő meg nevetett, hogy mit nézünk, mi van a kép mögött, pedig ott voltak a vadászfegyverei. Érdekes volt, hogy úgy hatalmaság, aki le szokta parancsolni az egész országot, akkor ott, előttem, egy fiatal gyerek előtt, meghunyászkodott, elsápadt, alázkodott, úgy állt ott, hogy le számomra rettentően megalázó és kellemetlen élmény volt. Aztán beültettük a szállítókocsiba, vittem be, vittek be másokat is. Arról volt szó, hogy elítéltek voltak ők is, volt fegyverük, de lehet. Úgyhogy bevittük, kihallgattak, másnap kiengedtek. Meg is kérdezte, mire volt jó ez az egész, hogy behoztuk, aztán másnap kiengedtük. (…)
A börtönben annak mindig megvolt a maga zaja, a rendje, a szokása, a módja, ha vittek valakit. Ezt végigélni, hogy bármikor nyithatják az ajtót, és jöhetnek érted, talán borzalmasabb volt a kínzásoknál is. Az alatt a négy hónap alatt nem tudnám megmondani, hogy hány embert vittek el, akasztottak fel. Talán százat is. Az volt a legborzalmasabb, hogy emberek haltak meg, lehet, hogy ártatlanul. Ezért borzongok attól, ha valaki arról beszél, hogy a halálos ítéletet vissza kell állítani. Mert hát soha nem lehet tudni, mi az, ami mégis mellette szól annak a valakinek.