Egy teherautón voltunk, öt asszony, négy férfi, és vagy hét-nyolc gyerek. Azt mondta a sofőr, hogy nem megy keresztül a városon, mert tele van ávósokkal, hanem a szántóföldeken próbálkozunk, kerülővel. Mentünk a szántóföldeken. Egyszer csak arra jött egy dzsip. Egy őrnagy és három katona. Bevittek bennünket a csornai* laktanya ebédlőjébe. Ide már öt-hatszáz menekültet gyűjtöttek be. Eltelt egy óra, egyszer csak jött az őrnagy. – Pongrácz, jöjjön velem! – mondta. Megindultunk a folyosón, a harmadik ajtón balra be, egy irodába. – Miért körözik magát? – kérdi tőlem. – Nem tudok arról, hogy köröznének. – Ne tagadja, ott van az a kék füzet az asztalon, nézze meg az első oldalát. Hányadik név a magáé? – Az első – mondom. – Miért körözik? – Hát – mondom – azért, mert harcoltam a forradalomban. – Ne beszéljen nekem marhaságot! Sokan harcoltak, és mégsem körözik őket! – válaszolta. – Hát – mondom –, én a Corvin köznek voltam a parancsnoka! – Erre az őrnagy: – Na végre, hogy találok valakit, akinek hihetek! Mondja ember, mi történik Budapesten? – Elmondtam neki, mi történik Budapesten. Jó húsz percet lehettem ott, a végén azt kérdi tőlem: – Na, most mit csináljak én magával? – Azt mondtam neki: – Őrnagy bajtárs, két megoldás van. Az egyik az, hogy engem visszaküldenek, adnak egy golyót, magamnak a vállamra egy újabb csillagot. A másik megoldás pedig az, hogy megmutatja, merre mehetek Nyugatra, és akkor ön is megtudja, mi az emberség. Hozzáteszem, ott elképzelhetetlen volt, hogy egy őrnagy leálljon beszélgetni velem. Próbáltam édesanyámat nyugtatni. Egyszer látom, hogy nyílik az ajtó, az őrnagy bedugja a fejét, és int. Odamegyek az ajtóhoz. Azt mondja nekem: – Öt perc múlva legyen itt az édesanyjával és a kishúgával! Hozzák a cuccaikat! – Valóban, jött az őrnagy, kimentünk az épületből, egyenesen a főkapuhoz, ahol egy százados géppisztollyal állt őrségben. Tisztelgett, mi meg kisétáltunk. Csornán a laktanya nem a városban van, hanem kint a földeken. Elhagytuk a kerítést olyan százötven méterre, megáll az őrnagy, a vállamra teszi a kezét. – Látja ott azt a fényes vonalat? Az a vasút. Ne az első állomáson álljanak meg, mert ott az éjjel razzia lesz. Három kilométerre van a második állomás. Oda menjenek el, várják meg a vonatot, és azzal menjenek tovább. – Szembe fordított magával, és azt mondta: – Maga most kimegy Nyugatra. Tudja, hogy milyen nagy felelősség van magán? Ahogy viselkedik, úgy fogják megítélni a magyar forradalmat és a felkelőket. Minden lépésére, minden szavára vigyáznia kell. Ezt ne felejtse el soha! – Kerestem ezt az őrnagyot, de nem találtam. Pedig jaj, de szerettem volna megtalálni!