1925. április 7-én Budapesten született. A forradalom előtt mérnök, egy budai szakiskola igazgatója. A forradalom hatására a diákokkal megalakították a Középiskolások Országos Forradalmi Bizottságát. Ezért 1958-ban letartóztatták, a bíróság első fokon tizenegy évre, másodfokon nyolc évre ítélte. 1963-ban szabadult, később gépészmérnökként dolgozott. Jelenleg Budapesten él, nyugdíjas.

’54 február harmadikán neveztek ki iskolaigazgatónak. Nyolc tárgyat tanítottam, az ábrázoló geometriától a központi fűtés szereléséig mindent. A mi növendékeink kilencvenhét százaléka megállta a helyét, sokan elvégezték a Műegyetemet is. Életem legszebb időszaka volt. Volt egy párttitkárunk. Nagyon jó viszonyban voltam vele. Értelmes, helyes nő volt. Nem sok vizet zavart az iskolában, mindent meg lehetett vele beszélni. Hetenként egy óra volt, amikor politikai dolgok is előfordultak. Az első néhány hét után rájöttem, hogy minden gyereknek van egy gyenge pontja. Az egyik gyerek az, aki tudja, hogy kivel, hogyan lehet beszélni, és olyan balosan képes beszélni, hogy én is hanyatt estem tőle. Tökéletesen tudták, mikor engem ki kell válaszolni, annak meg úgy kell válaszolni. (…)

24-én reggel a szokott időben, hét órakor elindultam, hogy fél nyolcra beérjek a Szabó Ilonka utcai iskolába. Föl volt bolydulva az egész iskola. Mi, akik éppen ott jelen voltunk, megalapítottuk a Magyarországi Középiskolások Forradalmi Bizottságát. Szegény sógorom történész, őt kértem meg, hogy jöjjön el segíteni. Lelkesen összeállítottuk a középiskolások igénypontjait. Ezért ő is megkapta a maga tíz évét. A gyerekek nagyon aktívak voltak, úgyhogy másnap, huszonötödikén, már vidéki iskolákból, Bajáról, Szegedről, Debrecenből is jöttek diákok. Amikor ’58-ban letartóztattak, azzal, hogy az iskolások élére álltam, kicsit se gépet még bejönni és szerelkezni is az én ügyem volt. A kollégák az osztályfőnöki órán hol a másik diákot vitték el egy-két napra, aztán jöttek értem is. Mert a gyerekek szelleme november negyedike után nem változott meg. Nyilvánvaló volt, hogy a forradalom leverése Magyarország megszállását, eltiprását jelentette, és senki nem mondta az ellenkezőjét a tanárok közül sem a gyerekeknek. A főhatóságunktól, az Építésügyi Minisztériumból kijöttek hozzám, és mondták, hogy egy Franciaországból hazatelepült család gyerekét vegyem föl az iskolába, Lichter Alent. Később kiderült, ez a diák jelentett engem föl, aki akkor másodéves volt. Ő szervezte be a nyomozó hatóság. Minden óraközi szünetben kiment az iskola előtti nyilvános telefonállomáshoz, és onnan jelentette, hogy én az elmúlt órán mit mondtam, mert hát arra volt beállítva, hogy figyeljen.