1933. december 16-án Budapesten született. A forradalom alatt a Tűzoltó utcai fegyveres csoportban volt nemzetőr. A forradalom leverése után megúszta a számonkérést, később műszaki rajzolóként dolgozott. Jelenleg Budapesten él, nyugdíjas.

Sorozattal riasztottuk őket, célzott lövésről nemigen lehetett szó, főleg ha csoportot láttál. Inkább sorozatlövésekkel operált az ember, mert lőszer azért még volt. A Liliom utca az Üllői útba torkollik. Egy páncélautó iszonyú sebességgel robbant ki a Liliom utcából. Láttam, ott álltam az Üllői úti ház első emeleti ablakában. Mielőtt elérte a sarkot, kicsit csökkentette a sebességét, megtorpanhatott, de abban a pillanatban meglátott engem. A kézigránát kéznél volt, de ahhoz, hogy ez arra rádobj egy kézigránátot, ki kellett volna jönnie az Üllői útra, hogy közelebb kerüljön hozzád. Egy célzott lövést adtak le rám a géppuskából. A géppuska komoly fegyverzet. Figyeltek, vigyáztak, és ha megláttak valakit egy épület ablakában, tudták, hogy azt ártalmatlanná kell tenni, mert különben repül rájuk a gránát. Egy kicsit próbáltam oldalra húzódni, a lövedék becsapódott az ablak peremébe, a vakolatba, úgyhogy a szemem, a szám tele lett vakolattal. Ha ez te centivel idébb megy, ha pontosabb az irányzéka, akkor a fejem eltűnik. Aztán a páncélkocsiról lesül, és a Nagyvárad tér felé iszonyú sebességgel elszaladt. Tehát ez csak úgy bejött a városba, a IX. kerületbe, és már menekülésre fogta. Nagyon jól érezte, hogy itt már nincsenek biztonságban. (…)

A Köztársaság téren egyre nagyobb erők kezdtek kibontakozni. A pártházban géppuska fészek volt, és lőttek belőle. Egyszer csak láttuk, az épület pincéjébe is bementem. A pincében lent embereket találtunk. Onnan kellett őket felcibálni. Volt civilruhás is, és egyenruhás is. Ezek ávósok voltak, akiket kicseleztek az épületből. Néhányukat ott a helyszínen lelőtték. A rengeteg papír, szemét előtt feküdtek a járdán. Asztalos János ezredest, egyenruhás volt, meg még egy másik ezredest a színház melletti fára fejjel lefelé fellógatták. Akkor már lövést kapott, halott volt. Pénzt találtak nála, százasokat, azokat begyűrték a szájába. Ezt már akkor láttam, amikor fel voltak függesztve. Úgy éreztem, hogy jogos. Hosszú éveken keresztül félelemben éltünk, az ember nem tiltakozhatott, nem ághallhatott, mert egyszerűen letartóztatták, eltüntették örökre. Szerencsétlen parasztokat is sanyargatták a beszolgáltatással*. Ha valaki szót emelt, az ávéhá egyszerűen örökre eltüntette. Nem kíméltek senkit, sem a parasztot, sem a munkást, sem az értelmiségit. Később valaki elbeszélgettem: – Mit szóltál mindahhoz, ahogy ezek itt hülyítettek, megalázták az embereket? – Azt mondta, hogy őt ugyanúgy hülyének nézték. Pedig ő egy politikai szeminárium vezetője volt.