1928. november 1-én Budapesten született. A forradalom alatt katonatisztként a kispesti nemzetőrség parancsnoka. Ezért 1957 szeptemberében letartóztatták, a bíróság első fokon halálra, másodfokon tizenöt év börtönre ítélte. 1963-ban szabadult. Később gépjármű-villamossági szerelőként, műszerészként dolgozott. Jelenleg Budapesten él, nyugdíjas.

A föloszlatási parancsot 23-án délben olvasták föl, az állt benne, hogy az a tököli alakulat, ahol én is szolgáltam, föloszlik. Úgyhogy már csak mi, tisztek voltunk ott. Közben meg a rádióban hallgattuk, hogy hol betiltották a tüntetést, hol megengedték. Aztán mindenki hazajött. Az volt a szokásom abban az időben, hogy ha véletlenül hamarabb értem haza, előbb mentem a feleségemnek, aki a traktorgyárban dolgozott. Most is elmentem a gyárhoz. Jön ki, lelkesen. Képzeld – mondja –, föluvasták a forradalmi bizottság* felhívását, meg elmentek tüntetni a Kossuth térre! – Jézusom – mondom –, ebből még marha nagy baj lesz! – Ez volt az első reakcióm. (…)

27-én hallottam, hogy forradalmi bizottság alakul a tanácsházán. Elmentem. Mikófalvi, aki elnök lett, engem nagyon jól ismert. Még a 40-es évek közepén voltam úgynevezett katolikus ifjúsági kör a Kisfaludy utcában, oda jártunk táncolni fiúk, lányok. Na, onnan ismertük egymást. – Te vagy, Gyuri? De jó, hogy jöttél! Na, akkor beválasztunk a forradalmi bizottságba. Katonatiszt vagy? Te leszel a nemzetőrökért katonailag felelős. – Ott volt a tanácsházán húsz fiú, puskákkal, géppisztolyokkal. – Jó – mondom –, elvállalom. – Később földuzzadt a nemzetőrség létszáma körülbelül kétszáz főre. Akkor megkezdtém a szervezést, századok, szakaszok, rajok. Az élelmezést Magyar Gabi intézte, meg Porubszki Pista. Fegyverért, lőszerért engem Nagy Feri, ő volt a helyettesem, bementünk a főkapitányságra, ahol adtak egy írást, amire a Timót utcában kaptunk nyolcvan puskát és negyven géppisztolyt, de lőszert nem. Azért valamennyi lőszerünk volt. Kértünk páncélöklöt, de azt sem adtak. (…)

Szörnyű felelősségérzet ébredt föl bennem. Hetvenezren ember lakott Kispesten akkor. Zömében kisemberek, akik a saját kezük munkájával építették föl a házacskájukat. Az életük munkáját volt ott benne. Wekerlén* fürdőszoba egyre sem volt, lavórban mosakodtunk mindannyian. Ha most ott elkezdem én a hősködést, az ellenállást, az oroszok szétlövik az emberek házát. Ráadásul a vasutasoktól tudtuk, hogy már órák óta erőt mozgósítottak, minden ellenállás hiábavaló lett volna. Így azt mondtam, amit Görgey* mondott: – Paszkevicsék vannak háromszáz ezren, mi vagyunk harmincezren. Sakk-matt. – S letettem Világosnál a fegyvert. Én nem tettem le a fegyvert, hanem szétoszlattam a csoportot, hogy amíg van lőszerünk, harcolhatnak, addig is eltesznek egy-két ruszkit láb alól, aztán utána vége, így is, úgy is.