1938. december 13-án Budapesten született. A forradalom előtt műszerészsegéd, majd a Széna téri fegyveres csoport tagja. 1956 novemberében a szovjetek letartóztatták, és négy hónapra a Szovjetunióba deportálták. Hazatérése után fél évig Kistarcsán tartották őrizetben. Később piacozással, kereskedéssel foglalkozott. Jelenleg Budapesten él, nyugdíjas.

A nagyapám villamosvezető volt. Ha két villamosmegálló között meglátott egy terméskövet, megállt, felvette, a lába mellé tette, és amikor vége volt a műszaknak, akkor hátizsákban hazavitte, és beépítette a házacsákjába. És ezt a házat vették el tőle. Talán ezért is vettem részt fegyverrel a forradalomban. Jöttem haza felé a Magyar Optikai Művekből, a kollégáim azt mondták: – Bütyök, te fiatal srác vagy, és most belőle van, maradj inkább a gyárrészegben! – Maradtam két napig, de nem tudták a szüleim, hogy hol vagyok. 25-én jöttem gyalog a Széna tér** felé. Összefutottam óbudai srácokkal. – Gyere közénk! – mondták. Így mentem el én is a Széna térre, és így lettem bemutatva Szabó bácsinak*, aki azt mondta: – Fiam, itt nem babra megy a játék. Jól gondold meg, ha közénk akarsz állni! – Vállaltam, fegyvert kaptam. Megmutatták, hogyan kell használni. Aztán letettem egy sarokba a puskát, és hazamentem, jelentkeztem a szüleimnél, és aztán visszatértem. Egészen november 4-ig a Széna téri fiúkkal voltam. (…)

Akkor jött egy orosz kocsi, föltettek rá bennünket, és kivittek Ócsára*. Körbe voltunk fogva orosz katonákkal. Egymás után vittek egy katonai teherautóba kihallgatásra. Pufajkások tolmácsoltak. Aztán marhavagonba tettek bennünket nyílt pályán, és kivittek Ungvárra*. Ott lekopaszították minden testrészünket, fertőtlenítették a ruháinkat. Éjjel-nappal folytak a kihallgatások. A városi börtönben voltunk. Aztán néhányunkat elvittek a lengyel határhoz, Sztrizsbe, ahol ugyanúgy folytatták mindezt. Azokkal az orosz katonákkal voltunk elszállásolva egy ideig, akik átálltak a forradalom mellé. Teát ittunk, mócsingos uborkalevest, meg káposztalevest ettünk, reggelire heringet kaptunk, egy szál cigarettát és két szem kockacukrot. Én elcseréltem a cigarettát kockacukorra, mert nem dohányoztam. Leharaptam a kockacukor felét, és eltettük emlékbe a halacsákát. Volt, aki sárgaságot kapott, mert annyira odavolt a heringtől. Nagy fadézsákban voltak ezek a halak. Marhasó, kosár hal, ennyi volt. Akkor már úgy ment ez ENSZ-ben ezek a dolgok, hogy fiatalokat ne vigyenek ki a Szovjetunióba, így ENSZ-nyomásra végül is hazahoztak bennünket. Nem „hazahoztak”, hanem „hazaloptak”. Tizenhét éves lehettem.